Ismerj meg

A helyszín

Somogy megye délnyugati részén járunk, vadregényes tölgyeseken keresztül kanyarog az út egészen addig, amíg egyszer csak véget nem ér, és onnan aztán nincs tovább.. A zabolázatlanul hömpölygő Dráva folyó alkotja az országhatárt és a túlpartja már Horvátország. Ezen a nyugodt, elképesztő természeti csodákkal körülvett kis településen álmodtunk egy nagyot!

Létrehoztuk vidéki vendégházunkat, hogy mások is megismerhessék ezt a színes-szagos tájat, mert hisszük, hogy egy kis elvonulás, egy kis egymásra figyelés mindenkinek jár. Nálunk még köszönnek egymásnak az emberek az utcán, a szódapénzt kiteszik a ház elé, és amit egyszer megbeszélnek, azt be is tartják.


Az érték

Az 1920-as építésű ház felújítása során igyekeztünk ragaszkodni a régi értékekhez és egy otthonos, kényelmes, nem mindennapi menedéket létrehozni. A konyhában „talált” pöttyös üveges konyhaszekrényt saját kezűleg újítottuk fel, a konyhapult alapjául szolgáló asztal pedig több, mint 100 éves! Figyeltünk azonban a praktikumra is, a Házban három különböző stílusban berendezett szoba és teljesen felszerelt konyha fogadja a betérőt. Bízunk benne, hogy minden apróság hozzájárul ahhoz a különleges hangulathoz, ami minket - bár itt élünk, mégis – napról napra rabul ejt.


Az élmény

A Ház környéke megannyi szépséggel csábít, kristálytiszta vízű kavicsbánya tavak, vadban gazdag erdők, fenséges kilátóhelyek. Falusi vendégasztalunk a vidék megismerésének ízletes módját teríti tányérodra. És ami az egészet megfűszerezi: a vendéglátó lelke. Gyere, éld át a hamisítatlan vidéki romantikát, légy a vendégünk!


A Spalettás Ház elosztása

  • 1 db veranda
  • 3 db szoba
    • 2 db 3 fős (1 francia ágy + 1 egyszemélyes ágy)
    • 1 db 2 fős (2 egyszemélyes ágy)
  • 1 db étkező-konyha
  • 1 db fürdőszoba
  • 1 db mellékhelyiség